Kötelező biztosítás 2011
A mai gazdasági helyzetben az egyik legfontosabb dolog a megszerzett értékeinknek a megóvása, értékállóságának fenntartása. Erre több lehetőségünk van. Ilyen lehetőségek a befektetések, a biztosítások, a megtakarítások. A befektetések és a különféle megtakarítási formák az értékállóságot igyekeznek biztosítani. Az előre nem várt negatív események által keletkezett károk enyhítésére pedig a biztosítások nyújtanak fedezetet.
A biztosítások nagyon széles körben nyújtanak szolgáltatást. E széles paletta egyik eleme a gépjármű biztosítások, melyek a másoknak okozott károkra és a saját gépjárművünkben keletkezett károkra nyújtanak fedezetet. Ezen belül tehát a kockázati kör besorolása alapján két alapvető gépjármű biztosítást különböztetünk meg. Az egyik a casco biztosítás a másik a kötelező biztosítás. A casco biztosítás a külső behatások miatti károk enyhítésére szolgálnak, melyeket nem a közlekedésben részt vevő másik fél okoz nekünk. A kötelező biztosítás, mint azt a neve is elárulja mindenki részére kötelező, aki üzembentartója egy a közúti közlekedésben részt vevő gépjárműnek. A kötelező biztosítás 2011 a közlekedésben részt vevő másik gépjárműben keletkezett károk enyhítésére nyújt fedezetet, akkor, amikor az okozott kár felelőssége megállapíthatóan a mi felelősségünk.
A kötelező biztosítás 2011 tehát kötelező. Viszont az üzembentartók saját döntése, hogy melyik biztosító társaságnál fizetik a díjakat. Ma Magyarországon a kötelező biztosítás 2011 díjainak megfizetésére 14 biztosító társaság közül lehet választani. Az Aim Biztosító távozásával és az új biztosító a Romániai székhelyű Astra biztosító érkezésével a választható biztosítók száma nem változott a tavalyi számhoz képest.
